Újabb fárasztó hétvégén vagyok túl. Szombaton meglátogattam Nessie-t, de ő nem akart velem találkozni. Pedig sok áldozatot meghoztam, hogy odáig eljussak. Az egész történet kedden kezdődött, amikor Liliana írt egy e-mailt, és elmondta, hogy Gillék Devonba mennek szerdán. Kiderült, hogy ők valamiért nem tudták, hogy hétvégén Skóciába megyek megint, így beszerveztek maguknak valamilyen programot. Kissé ideges volt mindenki, főleg én, mivel elég sok pénzem állt az utazásban, ráadásul én meg vagyok győződve, hogy említettem Gillnek ezt a kirándulást. De végül megoldódott a dolog, James fiuk idejött 2 éjszakára, én pedig mehettem egy hosszú busztúrára. (Útközben fényképeztem a skót tájat. Nagyon szép volt!)

Macival (középiskolában voltunk osztálytársak) a Victoria vasútállomáson találkoztam péntek éjjel, onnan mentünk át a buszokhoz. Kissé gondban voltam, hogyan is jutunk el Invernessben, mivel át kellett valahol szállnunk, de ezt elfelejtettem itthon megnézni. Végül megoldódott a dolog. Éjfél előtt nem sokkal indultunk el. Elég kényelmetlen órákat az ülésben tölteni, ahol alig volt helyünk, megmozdulni nem lehetetett, ráadásul egy hisztis kiskölyök szabálytalan időközönként felsírt, meg hisztizett. (Skót, hófödte hegycsúcs balra, és egy Belya-féle sirály jobbra)

A menetrend szerint másnap délben érkeztünk volna, de kicsit csúsztunk. Úgy másfél órát. Perth-ben kellett volna buszt cserélnünk, de nem jutottunk el odáig. Szundizni próbáltam, mikor a Maci oldalba bökött azzal, hogy defektünk van. A busz gyorsan lehúzódott, megállt, de addig egy csomó gumit elhagytunk az autópályán. Aztán meg hatalmas füst tört elő. Jó pár percig vártunk és álltunk, majd jött a sofőr és elkezdte az utasokat megszámolni. Hamarosan egy másik is jött, aki szintén megszámolta a nyáját. Végül azokat, akik Inverness-be mentek, leparancsolták a buszról. Egy korlát mögött vártuk a pótbuszt, ami nagy nehezen meg is érkezett. Elég szakadt volt, ráadásul a szellőzése is hagyott kívánnivalót maga után, majd’ megsültünk. Azzal jutottunk el Perth-ig, ahol kis fejetlenség után átszálltunk az Inverness-ig tartó buszunkra. Majdnem otthagyott minket, és rajtunk kívül pár utast. Kalandos út volt. (Balra fent: autópályán rostokoló busz. Ha jól sejtem, olyan 90-100-as tempónál kaptuk a defektet. Jobbra fent: érdekes, "szőrös" busz az inverness-i állomáson. Balra lent: Loch Ness)

Másfél órás késéssel érkeztünk meg, így szinte mindegyik Loch Ness túráról lemaradtunk, egy jöhetett már csak számításba, így arra vettük meg a jegyet. Kis buszozást, 30 perc hajókázást és kastélynézést tartalmazott a viteldíjunk. Sajnos a kastélyon szó szerint át kellett rohannunk, így igyekeztem minél több képet ellőni. Onnan nagyon szép kilátás nyílt a környékre, elfogadnék ott egy kis házat. A sofőrünk jó fej volt, nekem úgy tűnt, hogy próbált angolul beszélni skót helyett, több-kevesebb sikerrel. Szinte minden második mondatát a buszos túravezetés során „folks”-szal kezdte, ami embereket jelent. (Balra fent a hajónk látható. Hangulatos volt. Hol a kapitány beszélt, hol egy előre elvett szöveget hallgattunk, hol meg ír zene szólt. Jobbra fent:  Urquhart kastély romjai. Balra lent: a kastélyból egy tó-fénykép. Jobbra lent: panorámakép)

A buszállomásra 5 körül értünk vissza, de mivel közel két óránk volt még, úgy döntöttünk Macival, hogy keresünk egy kis kaja- utánpótlást. Telefonomba bepötyögtem, hogy Tescot keresek, az meg kiköpte, hogy 5 percnyire van egy. Elmentünk, vettünk egy-két apróságot, aztán még Inverness-ben sétáltunk kicsit, majd visszamentünk az állomásra és vártuk a buszunkat. (Két fénykép Inverness-ből)

A hatkerekűn vészkijárat mellé ültünk, mert ott nagyobb a hely. Kényelmesen elhelyezkedtünk, de örömünk nem tartott sokáig, mert egy erősen alkoholszagot árasztó figura ült a közelünkbe. Nem bírtuk ki, el kellett költöznünk onnan. Az átszállásig 2 órát utaztunk, de a Londonba tartó buszon még rosszabb volt a helyzet. Nem tudtunk egymás mellé ülni, mert már tele volt. Azt nem tudom, honnan jött, gondolom valahonnan Skóciából. Elég rossz helyem volt, ráadásul az "indiánok" kölyke előttem ült. Reméltem reggel, hogy többet nem látom viszont őket, mivel akkor is velün utaztak. Nagyon szenvedtem miattuk. Csak valahol Glasgow környékén sikerült a Macival egymás mellé ülni, amikor páran leszálltak. (Inverness-i fényképek)

Nagyon nehezen akart az éjszaka eltelni. Egyszer sem álltunk meg pihenni, lábat lógatni, csak mentünk... Ez szerintem abnormális dolog. Vagy rosszul gondolom?

Kommentek:
Hugi: sajna Nessie nem jött elő, így nem tudtam lefényképezni. Pedig azt ígérte, hogy a tiszteletemre megmutatja magát. :)

Belya: ne türelmetlenkedj, itt a frissítés.