Ideje az újabb frissítésnek, hiszen lelkes és népes rajongótáborom alig várja, hogy újra hírt adjak magamról. Már sokan hiányolták a következő bejegyzést, szám szerint 0 fő. Ez azért nem olyan rossz érték, lehetne -140 is. (Ha már számok: mikor Oxford-be mentem, eléggé meglepődtem a buszon. Mindegyik ülés mellett volt egy 240V-os csatlakozó a mobiloknak, laptopoknak)

Az utóbbi pár napban elég vacak az idő, hétfőn egész nap esett. Ki sem mozdultam a lakásból. Szerencse, hogy több napnyi kaja fel van halmozva a hűtőben, fagyasztóban. Főleg az állatoknak, hiszen ők a legfontosabbak.

Vasárnap délután Belyával találkoztam, elmentünk Camden Town-ba, de hogy minek, azt nem tudom. Körülnéztünk, aztán ezzel le is tudtuk a kimozdulásunkat, semmi érdekeset nem láttunk.  

Napközben szakadt, ki sem mozdultam. Aztán estére kicsit alábbhagyott a zuhé, így kiengedtem a macskákat, hogy levegőzzenek, én meg az interneten lógtam. Egyszer csak ijedt „kiabálást” hallottam, egyből gondoltam, hogy a macskák és a madarak között történt valami. Rohantam ki, és azt láttam, hogy Gingie egy (mint utóbb kiderült) rigót kerget. Azonnal beparancsoltam mindkét macskát, és próbáltam rájönni, hogy a madár milyen állapotban van. Sértetlennek tűnt, de nem tudott elrepülni. Felmentem a fejlámpámért, egy dobozért, és abba próbáltam beterelni a madarat, de nem jött rá, hogy segíteni akarok neki. Közben fél szemmel a szülőket néztem, nehogy megtámadjanak, mint ahogy a macskákkal is teszik. Közben az eső is elkezdett szakadni, úgyhogy nem volt egy élmény a madármentő akcióm. Végül sikerrel jártam, és nekiálltam a neten túrni, hogy mi a fenét is kellene csinálnom. (Egyáltalán nem ideillő kép, de gondoltam beszúrom. Seaford-ben fényképeztem a mosdóban. Ez a szerkenytű adja a kézmosó: vizet és szappant ad, valamint megszárítja az ember kezét)

Azt kiderítettem, hogy valami rigóval van dolgom, bár mérget nem vennék rá. Belyát is kérdeztem, hogy mit tanácsolnak a „szülei”. Plusz Kükim ápolta érzékeny lelkivilágom, ami súlyosan megsérült a madár miatt. :) Végül abban maradtam magammal, hogy reggelig várok, aztán kiderül, hogy mi lesz a madárral. Gondoltam vagy elpatkol, vagy elrepül. Nos, kedden egyik sem következett be. Kiengedtem a dobozból, de változatlanul csak vergődött. Be a bokor alá. Otthagytam, és tovább keresgéltem a neten. Végül megtaláltam, ami kellett.

Kiderült, hogy sok madár még azelőtt elhagyja a fészkét, hogy repülni tudna (akkor miért nem maradnak biztonságban még pár napig???). Miközben a ragadozók elől menekülnek, a szüleik etetik még őket. Úgy döntöttem, hogy várok egy napot, addig a macskákat nem engedem ki, hátha tényleg elég lesz neki annyi idő, hogy rájöjjön, hogyan kell a szárnyait használni. De csak egyik bokortól a másikig menekült. Kedd este egy virágláda alatt megláttam. Ahogy közelebb mentem kiderült, hogy ketten van. Egyiknek se ment igazán a repülés. (Íme a kérdéses madarak)

Szerencsére szerdára már egyiket se láttam, így kiengedhettem a macskákat. Remélem tényleg megtanultak a madarak repülni 1 nap alatt. Én se vagyok normális. Inkább takarítok a macskák után a lakásban, mint hogy halott madarat lássak.

Szerdán napközben itthon voltam, elég vacak idő volt szokás szerint. Aztán délután elnéztem a The White Swan-ba, találkoztam Annaval és Gareth-tel egy órácskát. Beszélgettünk, aztán haza is jöttem, és hagytam, hogy kibontakozzon köztük valami. Vagy nem.

Komment:
Katicza: a madár dologra nagyjából fény derült. Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy pontosan milyen fajtával volt dolgom. Jól gondoltad, a fiókáit védte a macskák elől.