Nagyon fárasztó volt a keddem. Hajnali 5-kor keltem, mégis majdnem lekéstem a fél 8-as buszt. Nem tudom, hogy csináltam. Ráadásul megtalálni sem volt könnyű, mert én abban a hitben éltem, hogy a Victoria Coach Station-ről indul. Tévedtem. Az utcáról ment. De a lényeg, hogy eljutottam Oxfordba. Az útból nem sokra emlékszem, a nagy részét átaludtam.

Ahogy megérkeztem, elővettem az útikönyvemet, térképeket (utóbbiakat hétfőn éjjel nyomtattam, jó kis lézernyomtatón), és megpróbáltam kitalálni, hova is menjek legelőször. A hátsó zsebem csak úgy dagadt a papírlapoktól!

Legelőször a St. Mary’s University Church-höz (bal kép) mentem. Három fontért felmásztam a legtetejére, a szokásos csigalépcsőn. Lefelé jövet megcsúsztam, szerencse, hogy kapaszkodtam a kötélhágcsóba. Na meg az se rossz, hogy senki nem látott. A templomból nagyon szép kilátás nyílott a városra, szorgalmasan kattintgattam a fényképezőmet. Pont mellette helyezkedik el egy könyvtár, a Radcliffe Camera (jobbra), ami persze nem volt látogatható. Azt akkor még nem sejtettem, de nap végére kiderült, hogy szinte minden zárva volt a közönség elől. Gondolom azért, hogy ne zavarjuk a sok okosodni vágyó diákot.

Miután lemásztam, a templomban is körül néztem. Ezért már nem kértek pluszt pénzt. Volt látnivaló bőven. Nem volt olyan nagy, és díszes, mint azok a templomok, amikben eddig jártam, de ez egyáltalán nem volt hátrány. (Bal oldalon a templom egy részlete látható. A "hátam mögött" volt az orgona)

Ezt követően a Carfax Tower-höz mentem, ahol a torony oldalán lévő óránál a figurák ütik a harangokat 15 percenként. Sajna egyszer sem sikerült elkapnom a pillanatot. (A képen azért azt megörökítettem, hogy mi adta volna a hangot)

Úgy 200 méterre a Towertől található a Christ Church (bal oldal). Ott is fizetni kellett a belépésért, 4 fontot, diákigazolvánnyal. Először kívülről gyönyörködtem az épületben, majd összeszedtem magam, és benéztem. A legelső látnivaló az étkező volt (fényképe jobbra látható). Ha nem tudtam volna, hogy ott forgatták a Harry Potter filmek étkezős jeleneteit, akkor nem jövök rá. Ismerős volt, de a filmben sokkal nagyobbnak, tágasabbnak tűnik. Pont, mint otthon a Parlament. A közvetítés során olyan, mintha egy óriási terem lenne, a valóságban viszont csak fele akkora. A lényeg, hogy szép volt, tele sok-sok festménnyel. A fő helyen VIII. Henrik állt.

Következő látnivaló a Cathedral volt. Az egyik ottani nénivel elbeszélgettem kicsit, mikor kérdezte, hogy milyen nyelvű leírást keresek. Mondtam neki, hogy magyar lenne a legjobb, de azzal nem tudott szolgálni. Kérdezte, hogy a cseh, lengyel mennyire áll közel hozzá, de lelomboztam az „egyik sem” válasszal. Az első látnivaló a Jonah ablak volt, ami arról nevezetes, hogy csak a figura áll festett üvegből. Egy ereklyetartó is a látnivalók közé tartozott, 1289-ben építették, 250 év múlva lerombolták, majd 1889-ben és 2002-ben újjáépítették. Rögtön mellette foglalt helyet a harang oltár (bell altar), majd nem messze tőle a boltozatot volt érdemes megnézni. Az utolsó két látnivaló a St. Catherine, illetve a Becket (kampó?) ablak volt.

Egy képtár is a Christ Church része, de ott nem lehetett fényképet készíteni. Teljesen be volt kamerázva, így meg sem próbálkoztam vele.

Mivel még időm bőven volt, elsétáltam a Magdalenhez, ami persze zárva volt. Egy órával később nyitottak. Akkor még nem tudtam, hogy mégis visszanézek oda. Vele szemben áll a botanikus kert, de ahogy közeledtem hozzá, rossz érzésem lett. És eltaláltam, oda is belépőt kellett volna fizetni. Mivel nem vagyok egy nagy növénymániás, inkább kihagytam. Pedig biztos szép lett volna. (Jobbra látható, amit sikerült belőle elcsípnem. Több a semminél, de 3 fontot nem voltam hajlandó rá áldozni)

Ezt követően visszamentem a központhoz, hogy megkeressem a Sóhajok Hídját (balra látható, azt hittem, hogy egy folyón átívelő híd, de tévedtem). Hülye fejjel elhaladtam mellette, amikor a St. Mary’s University Church-höz mentem. Akkor valahogy nem vettem észre.

Következő célpontom a Bodleian könyvtár volt, de azt inkább kihagytam, mert egyrészt annyira nem érdekelt, másrészt mindenhol le akarták anyagilag húzni az embert. Fene a formájukat. De ahogy elnéztem, mindenki inkább kint fényképezgetett, gondolom sajnáltak minden látnivalóra pénzt kiadni. (A képen a könyvtár belső udvara és bejárata látható)   

Ekkorra már 1 óra is elmúlt, kinyitott a Magdalen College, így hát visszanéztem. Persze itt is belépőt kellett fizetni. Kicsit gondban voltam, miután bementem, mert nem voltam abban biztos, merre szabad és merre nem szabad menni, de szerencsére találtam egy csoportot, és hozzájuk csapódtam. Az első látnivaló a Magdalen Platánfa volt, amit 1801-ben ültettek. Nem messze tőle, egy elkerített részen szarvasok legelésztek, aludtak békésen (jobbra látható egy, míg a bal oldali fényképen az iskola belső udvarát örökítettem meg).

Továbbmenve egy kis hídon kellett átkelni, majd balra fordulva egy kavicsos ösvényen haladtam tovább. Ott még elgyönyörködtem a szarvasokban kicsit, aztán sietettem előre, hogy mindent meg tudjak nézni a szűkös időmben. Ráakadtam egy farönkre, ami –szerintem- úgy lett kifaragva, hogy egy fotelt mintázott. Hamarosan a Magdalen College Fellows’ Gardenbe jutottam, ahova inkább csak bepislantottam, mert nem volt olyan szép. (A képen a 207 éve ültetett platánfa látható)

Egy kis térképészést követően az Oxford Castle (jobbra) felé vettem az irányt. Érdekes, de összesen egy útjelzőn láttam feltüntetve a nevét. A belépő itt volt a legdrágább, 6.20-ba került, diákigazolvánnyal. Rablók! De nem volt mit tennem, kifizettem. Én voltam az ötödik a csoportban, ennyi embernek tartott idegenvezetést az idegenvezető (ezt jól megmondtam). Sok érdekes dolgot, történetet hallottunk. Még szellemjárta helyre is elvitt minket Andrew (vezetőnk), de szellemet nem láttam. Viszont a börtön részlegnél megint megbizonyosodtam arról, hogy mekkora állat az ember. Hihetetlen, milyen kínzásokat vittek, és visznek véghez még ma is.

Úgy gondoltam, hogy a kastélyból a Merton College-hez megyek, de persze az is zárva volt, így maradt a kívülről fotózás.

Az időm már nagyon fogytán volt, de még 1-2 dolgot meg akartam nézni, így folytattam a száguldásomat, meg sem álltam a Tourist Office-ig, ahol megkérdezem a nénit, hogy hol is találom a Balliol College-ot. Erre kimutat az ajtón, és azt mondja, hogy ha elnézek jobbra, akkor meglátom. Jót nevettünk, aztán mentem is utamra. Sikerült megtalálnom azt a táblát (bal oldal), ami 3 prédikátor máglyán megégetésének helyét mutatta. Az ő tiszteletükre építették a Mártírok Emlékművét is (jobb oldali). Mellette található az Ashmolean Múzeum, ahova természetesen nem tértem be.

Utolsó állomásom a Worcester College volt, de persze a közönség számára azt is zárva tartották, így aztán a buszállomás felé vettem az irányt. A buszok 12-15 percenként jártak, de én felkéredzkedtem egy előbbi járatra, nem volt semmi gond belőle, hely bőven akadt. Legelöl ültem, 3 pontos biztonsági öv vigyázott rám.

Összességében egy hosszú, de jó nap volt. Csak az zavart, hogy mindenhol belépődíjat kértek.