Mivel is kezdjem a mesélést? Szerintem a legizgalmasabbal, a Queen musicallel. A Dominion színházban volt, amit még tavaly, véletlenül fedeztem fel, mikor a legelső, Camden Town felé közlekedő buszra felszálltam a Trafalgar Squaren. Egyszer csak erre a hatalmas szoborra lettem figyelmes, úgyhogy tudtam, hova kell elnéznem, ha sok pénzem lesz. Akkor még nem tudtam, hogy a hivatalos ár kevesebb, mint feléért is lehet jegyet venni az interneten. Akkor következzen a kultúrális estém elmesélése. :)

Hétfőn reggel keresett egy angolos csoporttársam (Andi, from Makó) MSN-en, és megkérdezte, elmenjünk-e a Dominion színházba, ahol a We Will Rock You című musicalt adják. Már régóta terveztem, hogy megnézem, de egyedül nem igazán akartam. Meg sajnáltam rá a pénzt, mert elég rémes jegyárak vannak. Viszonylag olcsón, 48 fontért hozzájutottunk kettőhöz. A bankkártyás fizetéssel kissé gondban voltam, mert nem tetszett a programnak, ahogy a címet beírtam, nevet megadtam, de végül összejött.

Az előadás fél 8-kor kezdődött. Nagyon jól megcsinálták a színpadot, díszletet. Ráadásul a második szám környékén rájöttem, hogy élő zene megy, a színpad két oldalán, az emeleten voltak a zenészek, ha jól számoltam, kb. úgy 10-en lehettek. Közöttük volt Spike Edney is, akinek nagyon ismerősen hangzott a neve, aztán rájöttem, hogy miért. Ő már anno a Queen-nel is együtt dolgozott.

Visszatérve a darabra. Úgy 2300 körül játszódik, amikorra kihalt az élőzene, betíltották a hangszereket. De fiatalok egy csoportja fellázad ez ellen. Az egész musical erre épül, jó pár Queen dalt előadnak, kisebb-nagyobb átalakításokkal. Hihetetlen élmény volt élőben hallani Queen számokat, még ha nem is az eredeti banda adta elő.

Két felvonás volt. Mindegyikben többször is utalást tettek a Queen-re, illetve Freddie-re. Az egyik legemlékezetesebb az volt, mikor elkezdték azokat a híres zenészeket felsorolni, akik idő előtt elmentek. Mint Kurt Cobain, John Lennon, Jimi Hendrix, végül Freddie Mercury. Miután elhangzott az ő neve, az egyik szereplő kiállt a színpad szélére és a No one but you (only the good dies young) dalt adta elő.

A zenét főleg a Greatest Hits 1-2 albumokról válogatták össze, bár volt 1-2 kivétel. Szerintem jó ötlet lett volna a közönséget is megénekeltetni, ha már egyszer tapsolásra és hangos "igenlésre" buzdították őket a szereplők egyszer-kétszer. Ez akkor jutott eszembe, mikor a Love of my life dallamai felcsendültek, de sajna egy szó sem hangzott el abból a számból. Pedig annak a nagy részét anno a közönség énekelte el a koncerteken. Tudom, ez azért mégis csak színház volt...

...ahol 2 méterenként (nem túlzás!) ki volt plakátolva, hogy fényképezni, kamerázni szigorúan tilos, ráadásul még a jegy ellenőrzésekor is felhívták rá az ember figyelmét. Meg lehetett volna venni DVD-n az előadást, de minden (póló, bögre, karóra, stb.) egy vagyonba került. Bár az igaz, hogy az eredeti előadás varázsát semmi sem pótolja.

Azt hiszem ennyi lenne a mese mára. Folyköv szerdán. Vagy valamikor. :)

Kommentek:
Kükim: igyekszem akkor (sem) beszólni másoknak, ha velem vagy. Teljesen elrontottál... :p És tudod: fék-fék-fééék!
Kijavítanálak: a srácok nem csak akarták, hanem meg is locsolták a kerítést.

Katicza, Belya: kérdésetekre a megoldás már elhangzott vasárnapi Küki kommentben. Tettük után az arra járók ugrálhattak. Már aki sejtette, hogy a tócsákat jobb átlépni...